Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2015

Tigris

Kép
Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?

S amikor befejezett,
Mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?


William Blake: Tigris
(Szabó Lőrinc fordítása, részlet)


Egy
A lány a teremtő isten színe elé készült. Hónapokig habozott, elszánja-e magát erre a lépésre, de úgy érezte, nem maradt más választása. Belefáradt abba, hogy erővel visszatartsa a haragot: a vadállatot, amit mellkasa rácsai közé zárt, és ami folyamatosan kaparta belülről, hogy kijusson. Elege lett abból, hogy a kérdései, melyeket senki sem tudott megválaszolni, éjszakánként újra meg újra beleordítanak álmai dzsungelébe. Persze próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Látszatra derűsen élte a napjait. A zaklatott éjszakák után bevetette az összegyűrt ágyat, lezuhanyzott, aztán bőséges reggelivel, kávéval és visszafogott sminkkel vágott neki az újabb napnak. Az egyetemen végigülte az összes előadást, és esténként egy pohár ital m…

Várni rád

Várni rád

Valahol már élsz.
Odakint.
S én olykor megengedem,
hogy egy kicsit várjalak.

Az erkélyen ülve képzelem,

Egyszer rám találsz

Kép
Egyszer rám találsz majd,
s nem leszek többé csüngő
falevél ezer között.
Aranyból vagy! – mondod majd,

Télen

Télen

Jeges lábak taposnak
védtelen kis szívemen,
szemembe apró szilánkokat
szór a kegyetlen szél.
Kérdések süvítenek át
bozótos agyam ágai közt,

Látni akarlak

Egy réges-régi vers, egy réges-régi kis diákszerelem :)


Látni akarlak

Látni akarom
ahogy finom vonásaidhoz simul a szél,
ahogy könnyű mosolyod felém lebeg
és reszketek mikor megérint,

Újra otthon

Újra otthon

Nem volt dobpergés, sem hegedűk.
Csak szembejöttél az utcán.
Lágy fuvallat, mi magával sodort
egy préselt virágszirmot a múltból:
súlytalanra száradt hosszú évek során,
s már rég elfeledte illatát.

Szélben és tajtékban

Kép
– De mi az, hogy al heppó? – Nem al heppó, te buta, hanem Aleppó! – affektált egy vékony hangocska. – Jól van na… de az micsoda? – jött a bátortalan, és kissé megbántódott kérdés. – Nem micsoda, hanem kicsoda. Hát mi vagyunk! Vagyis leszünk, amikor majd megnövünk. Aleppó-fenyők! Sose’ figyelsz… – mérgelődött a másik, majd álmodozva folytatta: – Ha elég nagyok leszünk, még az is lehet, hogy híresek leszünk, és lefest minket is az a szezám. Ekkor egy harmadik, sokkal mélyebb, bársonyosan zengő hang szólt bele a beszélgetésbe: – Nem szezám, kicsim, hanem Cézanne. De most már csitt, aludjatok. Már nincs sok hátra.

Ajtó

Kép
Háttal az útnak csendben fájó
ajtóra réved vissza szemem.
Kezemre fagyott egy tétova mozdulat.
A virágokat akarom,
az ajtón túl, végtelen messze
a millió színben pompázó
illatos hajnali kertet,

Szerzői jogi izébigyók

Bármilyen földhözragadt dolog is ez, le kell írnom néhány tudnivalót ennek az oldalnak a tartalmáról. Hogy mit szabad, és mit nem szabad. Kezdjük is, és essünk túl rajta hamar.

III. szonett

Persze volt első és második is...
Kísérleteztem egy időben a szonettformával. Egyik eredményét itt olvashatjátok, ami egyben örök optimizmusom kifejeződése is :)


III. szonett

Zöld fűtenger, hófehéren habzó,
szelíden legel a kicsi bárány,
tisztán omlik szét a lusta rónán

Tűzijáték

Ma egy kicsit régebbre lapoztam vissza a verses füzetemben. Végül ezt a szerelmes verset választottam ki Nektek.
Valamiért elbújtattam benne Ady Endre egy verssorát. De máig is csinálok néha ilyet :)


Tűzijáték

Jelenlétedért égek, lázadok,
miközben darabokra hullott
értelmetlen gondolataim rakosgatom.
Minden Egész eltörött,

Félek

Egy eddig még nem publikált versem 1998-ból...


Félek

Ölelj, ölelj még,
karjaid tengerébe
hogy lemerüljek,
vegyél körül, és
örvénylő erővel

Egy dal

Ma úgy döntöttem, egy műfordítást osztok meg Veletek. A gimnáziumban kaptuk feladatként németórán.
A fordítás dátuma: 1997. február 12.


Else Lasker-Schüler:
Egy dal

Tengerek zúgnak szemeim mélyén,
s még mindet el kell sírnom.

Bár messzire szállhatnék a
vándormadarakkal,

Mikor elhagysz

Mikor elhagysz

Ígérem, nem sírok majd,
mikor elhagysz.
Csak nézlek majd, nézem
az alkony békés párájába
burkolózó lépteid; csak
nézem: a halk távolba

Kis éji disztichon

Ma estére egy rövidke kis időmértékes játszadozásom eredményét szántam Nektek, 2009-ből. Annak a tizenhat évnek az egyik eltévedt termése, amikor nem tudtam verset írni, hiába próbáltam.
Valójában két disztichonból áll, és még rímel is, ami a disztichonnál nem szokás.
Fogadjátok elnéző szeretettel.


Kis éji disztichon

Halkan lépked az este,
csókom hinti szemedre,

Lomb-köntösét...

Lomb-köntösét…

Lomb-köntösét az ágyamon felejtve
ma hajnalban ellopózott a Nyár.
Hiába tapogat ébredő kezem:
felhevült csípőjének gödre elsimult már

Csak egyszer

Csak egyszer

Nem mondom százszor, ezerszer,
nem kiáltom bele teli tüdővel
a tomboló téli szélbe:
csak egyszer suttogom el.
Egészen halkan,
hogy csak te halld.
Tisztán, őszintén csendül,

Rólam és az írásról

Nyírő Szabina vagyok. Ezen a blogon az írásaimat olvashatod.

Gyerekkorom óta írogatok mindenfélét. Kipróbáltam már verset, novellát, apró kis elmélkedéseket, sőt, egyszer még egy regénynek is nekiálltam... izé... neki akartam állni.