Csak halkan
„Csak halkan fáj” – mondanám. Ajkamról tünékeny mosoly lebegne csendesen feléd. Épp csak csillogna két szemem. Talán még el is hinnéd. „Ne félj, csak tompán, alig fáj” – szállna feléd suttogó hangom. De el sem érne még,
Bejegyzések
Télen
Télen Jeges lábak taposnak védtelen kis szívemen, szemembe apró szilánkokat szór a kegyetlen szél. Kérdések süvítenek át bozótos agyam ágai közt,
Ajtó
Háttal az útnak csendben fájó ajtóra réved vissza szemem. Kezemre fagyott egy tétova mozdulat. A virágokat akarom, az ajtón túl, végtelen messze a millió színben pompázó illatos hajnali kertet,
Mikor elhagysz
Mikor elhagysz Ígérem, nem sírok majd, mikor elhagysz. Csak nézlek majd, nézem az alkony békés párájába burkolózó lépteid; csak nézem: a halk távolba
Csak egyszer
Csak egyszer Nem mondom százszor, ezerszer, nem kiáltom bele teli tüdővel a tomboló téli szélbe: csak egyszer suttogom el. Egészen halkan, hogy csak te halld. Tisztán, őszintén csendül,