Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2015

Szélben és tajtékban

Kép
– De mi az, hogy al heppó? – Nem al heppó, te buta, hanem Aleppó! – affektált egy vékony hangocska. – Jól van na… de az micsoda? – jött a bátortalan, és kissé megbántódott kérdés. – Nem micsoda, hanem kicsoda. Hát mi vagyunk! Vagyis leszünk, amikor majd megnövünk. Aleppó-fenyők! Sose’ figyelsz… – mérgelődött a másik, majd álmodozva folytatta: – Ha elég nagyok leszünk, még az is lehet, hogy híresek leszünk, és lefest minket is az a szezám. Ekkor egy harmadik, sokkal mélyebb, bársonyosan zengő hang szólt bele a beszélgetésbe: – Nem szezám, kicsim, hanem Cézanne. De most már csitt, aludjatok. Már nincs sok hátra.

Ajtó

Kép
Háttal az útnak csendben fájó
ajtóra réved vissza szemem.
Kezemre fagyott egy tétova mozdulat.
A virágokat akarom,
az ajtón túl, végtelen messze
a millió színben pompázó
illatos hajnali kertet,

Szerzői jogi izébigyók

Bármilyen földhözragadt dolog is ez, le kell írnom néhány tudnivalót ennek az oldalnak a tartalmáról. Hogy mit szabad, és mit nem szabad. Kezdjük is, és essünk túl rajta hamar.

III. szonett

Persze volt első és második is...
Kísérleteztem egy időben a szonettformával. Egyik eredményét itt olvashatjátok, ami egyben örök optimizmusom kifejeződése is :)


III. szonett

Zöld fűtenger, hófehéren habzó,
szelíden legel a kicsi bárány,
tisztán omlik szét a lusta rónán

Tűzijáték

Ma egy kicsit régebbre lapoztam vissza a verses füzetemben. Végül ezt a szerelmes verset választottam ki Nektek.
Valamiért elbújtattam benne Ady Endre egy verssorát. De máig is csinálok néha ilyet :)


Tűzijáték

Jelenlétedért égek, lázadok,
miközben darabokra hullott
értelmetlen gondolataim rakosgatom.
Minden Egész eltörött,

Félek

Egy eddig még nem publikált versem 1998-ból...


Félek

Ölelj, ölelj még,
karjaid tengerébe
hogy lemerüljek,
vegyél körül, és
örvénylő erővel

Egy dal

Ma úgy döntöttem, egy műfordítást osztok meg Veletek. A gimnáziumban kaptuk feladatként németórán.
A fordítás dátuma: 1997. február 12.


Else Lasker-Schüler:
Egy dal

Tengerek zúgnak szemeim mélyén,
s még mindet el kell sírnom.

Bár messzire szállhatnék a
vándormadarakkal,

Mikor elhagysz

Mikor elhagysz

Ígérem, nem sírok majd,
mikor elhagysz.
Csak nézlek majd, nézem
az alkony békés párájába
burkolózó lépteid; csak
nézem: a halk távolba

Kis éji disztichon

Ma estére egy rövidke kis időmértékes játszadozásom eredményét szántam Nektek, 2009-ből. Annak a tizenhat évnek az egyik eltévedt termése, amikor nem tudtam verset írni, hiába próbáltam.
Valójában két disztichonból áll, és még rímel is, ami a disztichonnál nem szokás.
Fogadjátok elnéző szeretettel.


Kis éji disztichon

Halkan lépked az este,
csókom hinti szemedre,

Lomb-köntösét...

Lomb-köntösét…

Lomb-köntösét az ágyamon felejtve
ma hajnalban ellopózott a Nyár.
Hiába tapogat ébredő kezem:
felhevült csípőjének gödre elsimult már

Csak egyszer

Csak egyszer

Nem mondom százszor, ezerszer,
nem kiáltom bele teli tüdővel
a tomboló téli szélbe:
csak egyszer suttogom el.
Egészen halkan,
hogy csak te halld.
Tisztán, őszintén csendül,

Rólam és az írásról

Nyírő Szabina vagyok. Ezen a blogon az írásaimat olvashatod.

Gyerekkorom óta írogatok mindenfélét. Kipróbáltam már verset, novellát, apró kis elmélkedéseket, sőt, egyszer még egy regénynek is nekiálltam... izé... neki akartam állni.