Lomb-köntösét...

Lomb-köntösét…

Lomb-köntösét az ágyamon felejtve
ma hajnalban ellopózott a Nyár.
Hiába tapogat ébredő kezem:
felhevült csípőjének gödre elsimult már
a ködtől nyirkos lepedőn.
Ó, én csodás, mézbőrű szeretőm!
Éjjel még mellkasodba:
széna illatú rétekbe fúltam,
kócos hajamba tücsökdalt szuszogtál.
Most kesernyés huzat száll,
bőrömet borzolja,
pókok fonalát ragasztja arcomra,
s tested sós melegét keresve
hiába is bújnék zörgős köntösödbe.
Ágyam szélén az Ősz ül várakozva.
Lehelete diólevél, árnyéka rozsda,
s intek: jöjj hát, te, hideg kezű,
megbocsátod nekem, tudom,
hogy itt – most – téged ölellek,
de a Nyárról álmodom.

2014. október 30.

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
jaj nagyon tecccik :)))))
Nyírő Szabina üzenete…
Köszönöm szépen :)
Makai Ferenc/Erion Kay üzenete…
Szabina, ez gyönyörű! :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Első könyves megjelenésem és dedikálásom

"Tea díj" -- díjat kapott az oldalam