Újra otthon

Újra otthon

Nem volt dobpergés, sem hegedűk.
Csak szembejöttél az utcán.
Lágy fuvallat, mi magával sodort
egy préselt virágszirmot a múltból:
súlytalanra száradt hosszú évek során,
s már rég elfeledte illatát.
Meg sem fodroztad lelkem derűs tavát.
Hisz tudtam, hogy már rég nem fájsz,
sem sós-ízű örvényt, sem dühös hullámzást
nem hozhatsz már...
Csak rám ragyogott nap-mosolyod,
s mint a nyugodt tó sem tehetne mást,
visszaragyogtam.
És ó, de jó volt így lenni,
csak tükrözni egymást, s játszani
kezdtünk pajkos napsugárral,
borzoltál széllel, s én nevettem csobbanással,
aztán, mint megfáradt alkonyi fény,
mi lágyan elsimul a tó tükrén,
átöleltél…
De mi ez? Valami mozdul a víz mélyén,
hullám ébred, áradó melegség –
de honnan? és miért?
hiszen elmúlt már oly réges-rég!
Mégis, fentről újra illat szállt,
életre kelt a préselt virág,
s én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
és otthon vagyok Benned… újra otthon.

2014. szeptember 18.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Első könyves megjelenésem és dedikálásom

"Tea díj" -- díjat kapott az oldalam