Szabina írásai

Kép: Shawna Erback Mindez egy nyárestén esett meg. Olyan nyárestén, mikor a nap bíbortengerbe merülve búcsúzik, s nehéz szívvel húzza ki sugarait a sudár nyárfák karjai közül. Olyan nyárestén, mikor tücskök és kecskebékák rezgő dala zeng a borókabokrok alól, szénaillatú szellő lengedez a láp felett, s az alkony árnyaihoz bújva lappantyúra les a fürge hermelin.

Borús, esős nappal búcsúzott tőlünk Tunézia. Egy sivár kis kávéház teraszára húzódtunk be a még szemerkélő eső és a hűvös szél elől, mely bőrünket borzolta, és rendületlenül tépázta a nyári ruhám fölé terített égszínkék kendő rojtjait. Ez már nem volt nyár. A parton kapott el minket a zápor. Csipkézett sziklákon egyensúlyozva bóklásztunk, hófehér falú, kertekkel körülvett, elhagyott villák kőkerítései mellett. Itt-ott már lepergett róluk a festés, elővillantva a csupaszszürke vakolatot, és bepillantást engedve az arabok életfelfogásába: nem a külsőség számít igazán.

„Csak halkan fáj” – mondanám. Ajkamról tünékeny mosoly lebegne csendesen feléd. Épp csak csillogna két szemem. Talán még el is hinnéd. „Ne félj, csak tompán, alig fáj” – szállna feléd suttogó hangom. De el sem érne még,

– Na, megjöttem. – Már meg is vagy, szívem? – Ühüm. Begyújtottam a kazánt, mindjárt meleg lesz. – Közben megcsináltam a reggelid. Kérlek, ne hagyd nyitva az ajtót! – Jól van már, csak lesöpröm a havat. – Ne most, légyszi, később is ráér! – A kabátomról ! Vagy azt akarod, hogy behordjam? – Ja, azt hittem… – Hát, ja ám. Mindig azzal a nyamvadt ajtóval csesztetsz.

Újabb novellám jelent meg az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalán.

Nagy öröm ért! Az egyik novellám megjelent az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalán. Csodaszép képet is tettek fel hozzá, nagyon eltalálták annak a tájnak a hangulatát, ahol a történet írása közben bolyongtam...

Köd van. Félig még alszik a völgy ezen a bágyadt szeptemberi reggelen. A tó vize súlyos higanyként fekszik medrében, mintha túl nehéz volna ahhoz, hogy felszínét bármi is megzavarja. Nem olyan türkiz és smaragd most, amilyennek a brosúrák színes fotóin mutatja magát. Inkább fakóbarna, mint a körülötte nyújtózó fenyőerdők porladó földje, tükre fémesen fénylik a ráhasaló felhő alatt. Néma, nehéz, barna higany. Néha mégis kottyan egyet a gyöngyfehér kavicsokon, és olykor messziről rárikolt egy felijedt vadkacsa. Hangjukat a köd közel viszi a fák közé felvert sátrakhoz.

Nagy izgalommal nyújtom át Nektek egy rövid novellám az Aranymosás oldaláról. 2015 őszén részt vettem a Könyvmolyképző Kiadó alapozó írótanfolyamán. A kurzusra 15 fő kerülhetett be, és egy saját írással lehetett jelentkezni. A rengeteg írásgyakorlat mellett volt egy nagyobb lélegzetű, az egész tanfolyamon átívelő feladatunk is: egy novella megírása adott témakörben, választható nehezítésekkel. A cél a tanultak alkalmazása és saját komfortzónánkból való bátor kilépés volt.

Milyen katlan, mily egek Mélyén gyúlt ki a szemed? Szárnyra mily harc hőse kelt, Aki e tűzhöz nyúlni mert? S amikor befejezett, Mosolygott rád a mestered? Te voltál, amire várt? Aki a Bárányt, az csinált? William Blake: Tigris (Szabó Lőrinc fordítása, részlet) Egy A lány a teremtő isten színe elé készült. Hónapokig habozott, elszánja-e magát erre a lépésre, de úgy érezte, nem maradt más választása. Belefáradt abba, hogy erővel visszatartsa a haragot: a vadállatot, amit mellkasa rácsai közé zárt, és ami folyamatosan kaparta belülről, hogy kijusson. Elege lett abból, hogy a kérdései, melyeket senki sem tudott megválaszolni, éjszakánként újra meg újra beleordítanak álmai dzsungelébe. Persze próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Látszatra derűsen élte a napjait. A zaklatott éjszakák után bevetette az összegyűrt ágyat, lezuhanyzott, aztán bőséges reggelivel, kávéval és visszafogott sminkkel vágott neki az újabb napnak. Az egyetemen végigülte az összes előadást, ...

Várni rád Valahol már élsz. Odakint. S én olykor megengedem, hogy egy kicsit várjalak. Az erkélyen ülve képzelem,