Szabina írásai

Milyen katlan, mily egek Mélyén gyúlt ki a szemed? Szárnyra mily harc hőse kelt, Aki e tűzhöz nyúlni mert? S amikor befejezett, Mosolygott rád a mestered? Te voltál, amire várt? Aki a Bárányt, az csinált? William Blake: Tigris (Szabó Lőrinc fordítása, részlet) Egy A lány a teremtő isten színe elé készült. Hónapokig habozott, elszánja-e magát erre a lépésre, de úgy érezte, nem maradt más választása. Belefáradt abba, hogy erővel visszatartsa a haragot: a vadállatot, amit mellkasa rácsai közé zárt, és ami folyamatosan kaparta belülről, hogy kijusson. Elege lett abból, hogy a kérdései, melyeket senki sem tudott megválaszolni, éjszakánként újra meg újra beleordítanak álmai dzsungelébe. Persze próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Látszatra derűsen élte a napjait. A zaklatott éjszakák után bevetette az összegyűrt ágyat, lezuhanyzott, aztán bőséges reggelivel, kávéval és visszafogott sminkkel vágott neki az újabb napnak. Az egyetemen végigülte az összes előadást, ...

Várni rád Valahol már élsz. Odakint. S én olykor megengedem, hogy egy kicsit várjalak. Az erkélyen ülve képzelem,

Egyszer rám találsz majd, s nem leszek többé csüngő falevél ezer között. Aranyból vagy! – mondod majd,

Télen Jeges lábak taposnak védtelen kis szívemen, szemembe apró szilánkokat szór a kegyetlen szél. Kérdések süvítenek át bozótos agyam ágai közt,

Egy réges-régi vers, egy réges-régi kis diákszerelem :) Látni akarlak Látni akarom ahogy finom vonásaidhoz simul a szél, ahogy könnyű mosolyod felém lebeg és reszketek mikor megérint,

Újra otthon Nem volt dobpergés, sem hegedűk. Csak szembejöttél az utcán. Lágy fuvallat, mi magával sodort egy préselt virágszirmot a múltból: súlytalanra száradt hosszú évek során, s már rég elfeledte illatát.

– De mi az, hogy al heppó? – Nem al heppó, te buta, hanem Aleppó! – affektált egy vékony hangocska. – Jól van na… de az micsoda? – jött a bátortalan, és kissé megbántódott kérdés. – Nem micsoda, hanem kicsoda. Hát mi vagyunk! Vagyis leszünk, amikor majd megnövünk. Aleppó-fenyők! Sose’ figyelsz… – mérgelődött a másik, majd álmodozva folytatta: – Ha elég nagyok leszünk, még az is lehet, hogy híresek leszünk, és lefest minket is az a szezám. Ekkor egy harmadik, sokkal mélyebb, bársonyosan zengő hang szólt bele a beszélgetésbe: – Nem szezám, kicsim, hanem Cézanne. De most már csitt, aludjatok. Már nincs sok hátra.

Háttal az útnak csendben fájó ajtóra réved vissza szemem. Kezemre fagyott egy tétova mozdulat. A virágokat akarom, az ajtón túl, végtelen messze a millió színben pompázó illatos hajnali kertet,

Bármilyen földhözragadt dolog is ez, le kell írnom néhány tudnivalót ennek az oldalnak a tartalmáról. Hogy mit szabad, és mit nem szabad. Kezdjük is, és essünk túl rajta hamar.

Persze volt első és második is... Kísérleteztem egy időben a szonettformával. Egyik eredményét itt olvashatjátok, ami egyben örök optimizmusom kifejeződése is :) III. szonett Zöld fűtenger, hófehéren habzó, szelíden legel a kicsi bárány, tisztán omlik szét a lusta rónán