Lomb-köntösét...
Lomb-köntösét…
Lomb-köntösét az ágyamon felejtve
ma hajnalban ellopózott a Nyár.
Hiába tapogat ébredő kezem:
felhevült csípőjének gödre elsimult már
a ködtől nyirkos lepedőn.
Ó, én csodás, mézbőrű szeretőm!
Éjjel még mellkasodba:
széna illatú rétekbe fúltam,
kócos hajamba tücsökdalt szuszogtál.
Most kesernyés huzat száll,
bőrömet borzolja,
pókok fonalát ragasztja arcomra,
s tested sós melegét keresve
hiába is bújnék zörgős köntösödbe.
Ágyam szélén az Ősz ül várakozva.
Lehelete diólevél, árnyéka rozsda,
s intek: jöjj hát, te, hideg kezű,
megbocsátod nekem, tudom,
hogy itt – most – téged ölellek,
de a Nyárról álmodom.
2014. október 30.
Lomb-köntösét az ágyamon felejtve
ma hajnalban ellopózott a Nyár.
Hiába tapogat ébredő kezem:
felhevült csípőjének gödre elsimult már
a ködtől nyirkos lepedőn.
Ó, én csodás, mézbőrű szeretőm!
Éjjel még mellkasodba:
széna illatú rétekbe fúltam,
kócos hajamba tücsökdalt szuszogtál.
Most kesernyés huzat száll,
bőrömet borzolja,
pókok fonalát ragasztja arcomra,
s tested sós melegét keresve
hiába is bújnék zörgős köntösödbe.
Ágyam szélén az Ősz ül várakozva.
Lehelete diólevél, árnyéka rozsda,
s intek: jöjj hát, te, hideg kezű,
megbocsátod nekem, tudom,
hogy itt – most – téged ölellek,
de a Nyárról álmodom.
2014. október 30.
Megjegyzések