Bohinj

Köd van. Félig még alszik a völgy ezen a bágyadt szeptemberi reggelen. A tó vize súlyos higanyként fekszik medrében, mintha túl nehéz volna ahhoz, hogy felszínét bármi is megzavarja. Nem olyan türkiz és smaragd most, amilyennek a brosúrák színes fotóin mutatja magát. Inkább fakóbarna, mint a körülötte nyújtózó fenyőerdők porladó földje, tükre fémesen fénylik a ráhasaló felhő alatt. Néma, nehéz, barna higany. Néha mégis kottyan egyet a gyöngyfehér kavicsokon, és olykor messziről rárikolt egy felijedt vadkacsa. Hangjukat a köd közel viszi a fák közé felvert sátrakhoz.


Nem könnyű itt kempingezni. A talaj gyökerekkel sűrűn átszőtt, köztük tele a föld szétmorzsolódott mészkő kavicsokkal. A sátorvasak elgörbülnek, a derékaljak ritkán tudják elegyengetni az indák göcsörtjeit. A kemping mégis csaknem tele van. Rikító színű sátrak, fehér és vajszínű lakókocsik, autók sorakoznak a parcellákon. Ám a lakók még alszanak, innen horkolás hallatszik, amonnan nyugtalan fészkelődés, talán sajgó tagjait igazgatja egy alvó, vagy hálózsákjába próbál szorosabban beburkolózni a bekúszó hűvösség elől.

Egyelőre csak a völgy ébredezik. Apró madárkák zörgetik az avart a vacsora lehullt morzsái után kutatva. A fákról páracseppek koppannak a ponyvákra, s néha lehullik velük egy-egy megsárgult levél. Hiába, búcsúzik a nyár. Az erdő földszagú lélegzetében már érezni lehet a közelgő öregség fanyar illatát. Nyirkosak már a hajnalok, és ez a nyirok majd lassan, hétről hétre bekúszik a fák kérgei alá, a szarvasok szőrébe, aludni küldi a gyíkokat, elkorhasztja azt, aminek halnia kell, és gombát növeszt tetemükön.

De most még csak szeptember van. A nap néhány óra múlva felszárítja a ködöt a völgyről, előtűnnek a harsogóan zöld rétek, és a síksághoz szokott turisták megdöbbennek a horizontot minden irányból elzáró, roppant hegyek látványától.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Első könyves megjelenésem és dedikálásom

"Tea díj" -- díjat kapott az oldalam